Elkezdett húzni.
Néha már kezdtem Károly bácsinak érezni magam :-D Most újra a sima pórázt vettem elő, ezzel valahogy jobban jön mellettem, mint a rövidre hagyott flexivel. Ma este direkt mentünk egy kört a környéken, kimondottan gyakorlási célzattal. Volt, hogy megálltam, ő pedig direkt nem nézett rám, sőt megpróbálta kihúzni a fejét a nyakörvből. Egyszer sikerült is neki, de nem ment el, szépen visszatettem rá, csak kicsit szűkebbre vettem. Vagy két-három esetben még megpróbálta kihúzni a fejét, láttam a dacot a szemében. Ilyenkor a nyakörvénél fogva kicsit megemeltem és arrébb tettem. Az út utolsó szakaszán már szépen mellettem jött.

Ez a mai második sétánk volt, mert az elsőn elkapott minket a vihar. Dörgött, villámlott, percek alatt bőrig áztunk. De még előtte csináltam néhány fotót a parkbeli kutya-társasági életről :-)
A parkban nem gyakoroljuk a sétát, ott rohangászhat, szaglászhat, játszhat más kutyákkal. Próbálkozom az apportírozással is, a fadarabot már 5-ből 3-szor visszahozza, a maradékban viszont leül rágcsálni.
Közben beszélgettem gyakorlott kutyás barátimmal. Úgy látszik, beválik az a tanács, ha elkezd húzni, azonnal fordulj meg és indulj el az ellenkező irányba ! Biztos hülyének néznek már a környéken :-D Érdekes módon a fordulás után, ellenkező irányba menve nem húz. Néhány ilyen forduló után már békésen kocog mellettem. De minden sétánál újra és újra eljátsszuk.
Nem azonnal jön hívásra.
Sorházban lakunk, a kertrészek nincsenek elkerítve csak egy-egy tujasor vagy rózsabokor sor jelzi a "határokat". Próbálgatom Puszedlinek megtanítani, hogy melyik a mi területünk. Eddig legtöbbször első hívásra, de maximum másodikra boldogan rohant hozzám.
Tegnap egész nap nagy létszámú vendégség volt a szomszédban, bográccsal, sütikkel, idegen illatokkal. Ennek tudom be, hogy amikor este kimentünk pisilni, azonnal áthúzott a "tiltott zónába" - ami azért nem tragédia, a szomszédok is nagyon szeretik már Puszedlit - de hívásra nem akart visszajönni! Alkalmi süketségben szenvedett. Hiába hívogattam. Láttam, hogy megbillenti a fülét, jelezve, hogy hallja mit mondok, de nem ér rá vele foglalkozni. Végül kénytelen voltam felemelni és kézben behozni. Nem jutott más megoldás az eszembe :-(
Ma lesz az évnyitó a kutyasuliban és jövő szombaton kezdődik. Nagyon remélem, hogy megmutatják, hogyan is kell az ilyen helyzeteket kezelnem. Néha bizony komoly kihívást jelentegy ilyen tekintetnek ellenállni :-)
De alapvetően Puszedli egy nagyon barátságos, nyugodt, engedelmes kutya! Jól viselkedik a macskákkal - lesz ebből még barátság is ! -, nem rongál, szépen hagyja a személye körüli teendőket. A macskák után kimondottan felüdülés, hogy van valaki, akinek meg lehet mosni a lábát, át lehet törölni és a fésülésnél szépen hagy minden testrészt, sőt az ölembe teszi közben a fejét :-D
Már tudja az ül utasítást, szépen meg is csinálja. A reggelit és vacsorát példásan szépen ülve várja :-)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése