2013. szeptember 1., vasárnap

Évnyitón voltunk

Elég rég volt már, hogy a szeptember az iskolakezdést jelentette számomra, de most újra így történt ! Már írtam, hogy kutyasuliba fogunk járni Puszedlivel. Na szeptember 1-jén ahogy illik, megvolt az évnyitó is :-)
A vasárnap délutáni szunyókálás helyett szépen elkutyagoltunk a suliba, 20 perc alatt oda lehet érni, ha kilépünk. Szegénykém nem értette, miért megyünk nyílegyenesen keresztül a parkon a szokásos bóklászás és szaglászás helyett, de a suliból nem lehet elkésni :-)
Mire odaértünk már jó sok kutyus volt ott, kicsik és nagyok vegyesen.  A nagy kutyák egy külön részre mentek, mi pedig a kicsikhez. A többség lelkesen rohangált, amíg meghallgattuk a legfontosabb tudnivalókat illetve ellenőrizték az oltási könyveket, de Puszedli csak üldögélt  lábamnál. Hosszas noszogatásra hajlandó volt egy kicsit elvegyülni a többiekkel :-)


Bemelegítésként, meg azért, hogy lássák, kihez mennyire kötődik a kutyája, csináltunk néhány játékos gyakorlatot. Először a szélrózsa minden irányába kellett a gazdiknak futnia és behívni a kutyát, majd pedig minden gazdinak egy irányba elfutni és így behívni. Nekem nem volt kit hívni, mert Puszi el nem ment mellőlem, velem együtt futott. Mondta is az oktató, ahogy nagyon kötődik hozzám :-)

Azért lassacskán feloldódott és ismerkedett az osztálytársakkal meg azok gazdijaival :




Szombattól kezdődik a tanulás !


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése