2013. augusztus 20., kedd

Hétköznapok ...

Tegnap volt egy hete, hogy Puszedli megérkezett. Azt hiszem, vigyáznom kell az augusztussal, mert létszám gyarapodás szempontjából igencsak veszélyes hónap : 12-én jött Puszedli, 14-én volt 1 éve, hogy megérkezett Enzo és 18-án ünnepeltünk Miss JJ érkeztének 7. évfordulóját :-D
A héten szabin voltam, így szinte az egész napot együtt tölthettük. Igyekeztem kialakítani a napi menetrendet, mert tapasztalataim szerint az állatok nagyon szeretik a rendszert, ha tudnak mihez ragaszkodni. Felkelés után megcsinálom a kávét, enni adok a macskáknak és kimegyek Puszedlivel - no meg a kávéval - a kertbe. A kávényi idő alatt Puszi elvégzi a dolgait, majd jön neki is a reggeli. Aztán egy kis macska és kutya szeretgetés következik, majd ők lepihennek én pedig nekilátok a dolgaimnak.
Általában mind a négyen valahol a környezetemben terülnek el. Jókat mosolygok, ha átmegyek egyik helyiségből a másik, azonnal hallom Puszedli tappancsainak kopogását és JJ is azonnal megjelenik. Őket néhány perc múlva követi Enzo és Málnus. Aztán újból és újból vonulunk keresztül a lakáson. Rá kellett jönnöm, hogy nem csak a macskák, hanem a kutyák is mesterien tudnak a gazdi lába alatt lenni, így bizony néha rálépek egy-egy farkincára :-D
A nap legfontosabb feladata az alvás. Macskáéknál már megszoktam, hogy délelőtt 10-től este 6-ig, 7-ig akkor is ez a napirend, ha otthon vagyok. De úgy veszem észre, ebből a szempontból Puszedli is macska. Ha kimegyek a kertbe, boldogan jön velem, hogy aztán megtalálja a legjobb napozó helyet vagy épp árnyékot és ott elterüljön.

A fénypont a séta. Erről már írtam, nagyon jó szórakozás mindkettőnknek :-) 
Amikor hazaérünk, vacsorázunk. Először a hármak kapják meg a betevő konzervjüket. Puszedli miatt magaslati helyen - a konyhapulton - kapják meg, mert a kutyus tizedmásodperc alatt képes lenne beinhalálni. Eleinte nem értették, miért ülnek hiába a régi helyen, amikor hallották a konzerv nyitását, de most már szépen jönnek az új helyre:-) Aztán Puszedlire is sor kerül, boldog csámcsogással tünteti el a tápját. Két adagban kapja meg a napi előírt mennyiséget. A tápos zsákon lévő előírás szerint a 10 kilójának 160 g táp/nap felel meg. Most ennyit kap, bár enne többet is. Szombaton megyünk ismétlő oltásra, akkor majd újra megmérjük és kiderül, hogy változott-e a súlya, jó-e ez a mennyiség.
Lefekvés előtt még egyszer kimegyünk a kertbe egy gyors körre aztán szépen nyugodni tér az egész bagázs. Lassan kialakult, ki hol alszik. A macskák visszatértek régi szokásaikhoz : JJ és Málnus általában az ágyam végében, Enzo a számítógépes fotelben. Puszedli pedig vagy az ágyában vagy a másik fotelben alszik. És reggel minden kezdődik elölről ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése