Már reggeltől vártam. Bár már előző nap bevásároltam neki pórázt, nyakörvet, ágyat, vizes és szárazas tálkát, de még délelőtt beszéltem Magdival, hogy milyen tápot kapott eddig. Happy Dog bárányost, így azt vettem én is.
A macskáknak is próbáltam elmagyarázni, hogy új lakótársuk lesz, de őket csak a kutyaágy érdekelte :-)
Kettő után néhány perccel megjöttek. Amíg itt volt Magdi, nyugodtan bóklászott a lakásban, kimentünk megnézni a kertet is. Na akkor egyetlen egyszer befeküdt az ágyába is. Remélem, mivel nem macska, így azért előbb-utóbb csak használatba veszi majd !
Elintéztük a papírmunkát, és eljött a búcsú pillanata. Amikor Magdi elment, Puszedli bánatosan beköltözött a konyhaasztal alá. Azóta is az a kedvenc helye.
Hogy kicsit megvigasztaljam, elmentünk sétálni. Rémült és izgatott volt, de szépen jött a pórázon. Rácsodálkozott a kék buszra, szerencséje volt, mert épp találkozott a két irányba menő, így volt mit néznie :-)
Jó sokat kóvályogtunk a parkban - nem tudom, most hogy hívják, nekem már csak Barátság park marad. A környék legnagyobb kutyázó helye egyébként, több helyen is lehet vizet adni nekik, illetve kutyakakis zacsik is vannak kitéve. Nekünk nem kellett, csak pisilt.
Még viszonylag korán volt, így nem sok kutyással találkoztunk. De egy pasi leszólított minket, hogy menhelyi a kutyus ? Pedig én olyan büszke voltam, hogy milyen szépen megy pórázon! De szerinte látszott, hogy meg van illetődve, ismeretlen neki a vidék. Elmondta még, hogy két kutyája közül az egyik a Noéról jött és megnyugtatott, hogy nem sok idő múlva Puszedli is virgoncan fog rohangálni a többiekkel.
Este megvacsorázott, kimértem neki a tápot, pillanatok alatt felporszívózta. Előtte persze a macskák kapták meg a konzervjüket, de nem akartak bejönni érte a konyhába, a szokásos helyükre. Persze, mert a "rém" ott kuksolt a konyhaasztal alatt :-) Így én vittem utánuk a konzervjüket. Macskák, óh !
Lefekvés előtt még sétáltunk egy órát, így nem kellett senkit sem ringatni. A biztonság kedvéért becsuktam a konyha-előszoba ajtót, így Puszedlié lett a konyha és a dolgozó, a macskáké a két szoba és az előszoba.
Éjszaka semmi különös nem történt, csak nekem voltak rémálmaim. Álmomban egy lószobor életre kelt és patáival rugdosta a mellkasomat. Amikor felébredtem Miss JJ járt rajtam sztepptáncot :-)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése