Hétköznap reggel egy félórát a környező utcákon, este egy órát a parkban. Hétvégeken pedig igyekszem mindig elmenni valami nagyobb sétára. Barátnőmmel már egész szép sétahely gyűjteményünk van a Vác, Fót, Gödöllő környéki erdőkből, tanösvényekből.
Ezeken a kirándulásokon a két belga juhász meg egy skót juhász kölyök a partnere Puszedlinek.
Szeptember elején a kutyasuliban azt mondták az oktatók, hogy kell 3-4 hónap, amire a kutya teljesen feloldódik, el meri hinni, hogy otthona, gazdája van. Majd akkor mutatkozik meg az igazi természete.
Eltelt már ennyi idő. A barátnőm, akivel együtt választottuk ki annak idején a tahi vásárban, a hétvégén meglátogatott bennünket. Október eleje óta nem látta Puszacsot és megelégedetten konstatálta, hogy kinyílt; kedves, játékos és vidám kutya lett.
Így igaz, jószándékú, nyugodt, de játékos és vidám. Meg mellette néha bizony önfejű és makacs :-)
Újabban kapdos bizonyos emberekre illetve ha sürgős rohanni és ugatni valója támad más kutyákra, akkor se lát, se hall. Mindenképpen le kell erről nevelnem, így bizony szigorúbban veszem a pórázfegyelmet. Ma elvittem egy másik kutyasuliba szocializációs foglalkozásra, hogy hátha tudnak valami tanácsot adni. Szerintük nincs szüksége szocializációra, az rendben van, csak a falkavezérségemet kell megerősíteni. Jó lenne, ha megismételnénk az alapfokú tanfolyamot. Majd meglátjuk ...

Úgy vettem észre, nem tesz jót neki, hogy a sötét parkban csak más kutyásokkal együtt, csak a kivilágított utakon tudunk sétálni. Hiányzik neki, hogy kb. 10 perc társasági élet után csak mi ketten elvonuljunk egy csendesebb részre és ott együtt "dolgozzunk". Nagyon szeret ugyanis velem dolgozni. Próbálom a lakásban különböző trükkökre tanítani, de ez azért nem ugyanaz, mint amire kint a szabadban volt lehetőségünk. Nagyon szépen szlalomozik a lábaim között, a nyolcasokat is tudja a lábaim körül. Megtanult pacsit adni, de csak jobb manccsal, a ballal nagyon nem megy, de dolgozunk rajta. Jobbkezes :-)
Tökéletesen elsajátította viszont a kanapé és fotel használatot, ez utóbbin viszont már osztozik a macskákkal is. Néha vita van a kutyaágy tulajdonjogán, eddig a macskák állnak nyerésre. De ők szerencsére jobb szeretnek az én ágyamon aludni, így azért Puszedli is bejut a saját ágyába.
Azért a fotelben sincs olyan rossz dolga :-)
Azért a fotelben sincs olyan rossz dolga :-)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése