Amióta minden szombat és vasárnap délelőtt suliba járunk eléggé elfoglaltak a hétvégéink, de ez a mostani az átlagosnál is mozgalmasabbra sikeredett.
Andi barátnőm meghívott, hogy szombat délután menjünk el velük Isaszegre az agárpályára, ahol ő ki szeretné próbálni, hogyan is reagálnak a belga juhászai a nyulazásra. Ezért kocsival mentünk a suliba és az eléggé gyatrán sikerült próbavizsga - Puszedli órákig helyben marad, ha ott vagyok mellette, no de, hogy akár egy méterre is eltávolodjak tőle, az számára elképzelhetetlen :-) - után Isaszegre autóztunk. Most nem adtam neki utazási betegség elleni gyógyszert, így ismét hányt az autóban, de amikor kiszálltunk, minden gondja elszállt.
Érdeklődve nézegette az agarakat, akiknek ő maximum a csánkjáig ért fel :-D Én is megcsodáltam ezeket a hatalmas és gyönyörű jószágokat.
De nem csak agarak voltak, másik barátnőm elhozta uszkárját és skótjuhászát, tesóm is jött a kutyájával, de ismerős bedlingtonokkal is találkoztunk.
Amikor jelentkezni kellett, úgy döntöttem, én is benevezem Puszedlit egy próbafutásra. 70 métert kellet futni a géppel húzott nyúlbőr után. Előtte kaptunk kézbe is egy nyúlbőrt, hogy szaglássza, szokja. Nagyon tetszett neki :-)
| |
| fotó : Rácz Tünde |
A pályán nekem el kellett mennem a célhoz, őt pedig kézből engedték el, amikor jött a nyúl. Hát az én ügyes kutyámat abszolút nem érdekelte a zsákmány, lefutotta a nyulat, úgy rohant hozzám :-D Kötődési tréningre tehát nincs szükség, de ezt úgyis tudtam. Egy próbát mindenesetre megért, jól szórakoztunk.
Az agárpálya után elmentünk egyik kedvenc helyünkre, a gödöllői arborétumba. Ez inkább egy szép parkerdő, különleges fákkal, nagyon jókat lehet benne sétálni. Puszedlinek is nagyon tetszett, lelkesen bóklászott körülöttünk, különösen Fannyt, a fekete belga lányt követte szívesen.
![]() |
| fotó: Szabó Andrea |
![]() |
| fotó: Rácz Tünde |
Az arborétumban jól elfáradtunk, így amikor beültünk a kedvenc éttermünkbe, ahol a teraszon szívesen látják a kutyákat is, mind a négy eb azonnal relaxálni kezdett. Puszedli is csak akkor emelte fel a fejét, ha felálltam mellőle :-)
Este volt már, amikor hazaértünk. Gyorsan betermelte a vacsoráját és utána nem kellett ringatni, azonnal elaludt. Nem tudom, nyulakkal álmodott-e :-D




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése